A péniszüket rám dörzsölik a metróban, Vegyük kitüntetésnek, ha a macskánk felénk fordítja a fenekét

Háy János A Nap Nem betegség az - mondta a haverom a péniszüket rám dörzsölik a metróban hogy a lányoknak van az a nagy barna karika a mellükön, azzal a kiálló izével - mutatta az ujjával - hanem az a rendes. Mondta és próbált életet verni belém, mert a bor meg a lány melle együtt annyira rosszul hatott, hogy ott görnyedtem a zongora lába mellett, a homlokomat odaszorítva a hideg politúrhoz.

Most láttam elõször, mert az anyám nem mutatta meg az övét, ez nem volt nálunk szokás, ez a mutogatás, és fényképen se láttam. Vidéken még fekete-fehérben se jött le, nemhogy színesben. Homlokkal neki a zongoralábnak görnyedtem, mert azt hittem, ez a mellrák. Hogy van ez a lány, akit különben egyáltalán nem szerettem, csak ki lehetett próbálni, milyen meztelenül, legalább képre, szemre, hogy ez a lány már ennyire fiatalon megkapta, vagy örökölte az anyjától.

Hogy bejött neki a rossz gén a szülõktõl vagy a körülményektõl, mert rémesen éltek. Egy szobában Vácon. A falon a A péniszüket rám dörzsölik a metróban képével és az Abbával.

Bent lavór, kint kút. A lány ágya mellett egy kisebb. A testvéremé - mondta, s hogy azért vannak az autós képek kiragasztva. A faterja a cementgyárba jár, meg a muterja is, abba, amirõl tanultunk a suliban. Hajnalban mennek - mondta - azonnali erekciós pont õket, az anyja lökdösi meg, a testvérét is, és hat, mikor hazaérnek, akkor szokott az anyja fõzni, az apja meg inni.

Beláttam a konyhába.

Tudja-e, hogy a macska miért tolja a fenekét a gazdája orrához?

Az asztal körül vasrudakból piros mûbõr fedéllel négy a péniszüket rám dörzsölik a metróban. Azt mondja, hogy a faterjáék csinálták a gyárban, jó olcsón kijöttek, tulajdonképpen csak leitták magukat a hegesztõvel, annyi volt az ára.

1. Pénisz túlsúlyos
2. Включился звук, и послышался фоновой шум.
3. В 8 ВЕЧЕРА.

Néztem a lányt, ez a lakás van a szemében, a ragasztócsíkok, a kapcsoló körüli foltok, a raszteres fényképek, s a mellén meg ott hordja a rákot, amit megmutatott nekem, ahogyan a lopott ékszert, ahogyan az emlékkönyvek titoksarkát a kislányok.

Kigomboltam a blúzát, nézett a kezemre, aztán az arcomra: ezt csinálhatom, mert õ beteg. Aztán kortyoltam a borból, és újra rá a nyitott titokra.

Félve köröztem a hason a tekintetemmel, s csak lassan érkeztem a mellhez. Próbáltam hozzászokni a rákhoz, de amikor elértem a barna foltot, megint begörcsölt a gyomrom. Menjen el ez a lány - ezt gondoltam, és félve, hogy ne lássam többet azt a helyet, visszazártam a beteg testen a blúzt.

Õ pedig megnyugodott, hogy nincsen tovább, hogy nem folytatódik, mert nem tudott annyira beszélni, hogy megmondja: nem akarom. Minden végigszalad, akadálytalanul - azt hitte, ahogyan az utcából a fiúkkal, mert nem tud olyat mondani, hogy ne bánts, még gyerek vagyok. Egy csomó szót nem ismert, ha olyanokat kellett mondani, akkor hallgatott és nézett a számra, ahogyan a némák.

Így szerettem meg az Annát, hogy már láttam nõi mellet. Szerelmesnek lenni az Annába ez tulajdonképpen közösségi ügy volt.

Tudja-e, hogy a macska miért tolja a fenekét a gazdája orrához? Szomor Anikó Ez a számunkra szokatlan és bizarr viselkedés a macskaetológia nyelvén valójában a bizalom és a megbecsülés kifejezését jelenti. Vegyük kitüntetésnek, ha a macskánk felénk fordítja a fenekét Az állatvilágban a szagok sokkal fontosabb szerepet játszanak, mint nálunk, embereknél. Mi természetesen másképpen köszöntjük egymást, mint a házi kedvenceink.

Aki nem volt az Annába szerelmes, valójában nem is létezett, úgyhogy mindenki szerelmes volt az Annába. Persze amikor este behunyta az ember a szemét és erre a szerelemre gondolt, egyáltalán nem tûnt úgy, hogy ott áll sorban az egész osztály, meg az iskolaválogatott, meg a színjátszókörös fiúk, amikor így megjelent a lány, nem volt ott más, csak egyetlen fiú.

A többiek nem is látszódhattak abban a hatalmas fényességben, amit ez a lány árasztott. Még fekete üvegen át is alig lehetett ránézni, annyira fényes volt. Akár a Nap. És a Nap élt, mint egy igazi lány, tündöklõ karjaival kirajzolta a bolygók pályáját, olyan tökéletesen, hogy ne lehessen karambol a galakszis útjain.

Ez lett volna a kozmosz rendje, ha mindenki helyesen mérte volna be a távolságát, ám örökös huzavona volt, ki melyik pályát foghatja be, s összevesztek a távoli égitestek a közeliekkel, elõjogokat követelve maguknak. Ejnye-ejnye, ugyan-ugyan - mondta ilyenkor a péniszüket rám dörzsölik a metróban tündökletes égitest, s mindenkinek megnevezte a feladatát, hogy ez a kicsiny birodalom megmeneküljön az összeomlástól, káosztól, forradalmaktól.

Egy tavaszi délelõtt éreztem ott az osztályban, hogy rám veti sugarait a Nap: éppen rám.

Néztem jobbra, aztán balra és nem volt ott más. Lesütöttem a szememet - nem volt nálam a sötét szemüvegem, amit álmaimban hordtam. Akkor mondott valamit, mondjuk, hogy szia, vagy hogy vagy - ilyesmit, de az úgy volt megformálva dallammal, szóval abban minden benne volt, hogy lehetek például a szolgája, hogy cipelhetem a táskáját, elmehetek vele a fogorvoshoz, meg haza is kísérhetem.

És ettõl a naptól kezdve, mint egy csatolt küldemény ott lihegtem reggeltõl estig az Anna oldalán. Szinte röpködtem, ha valami nehezebb feladattal sújtott, mondjuk, cipeljem haza a bevásárlótáskát, teli egész hétre mindenféle szar szódákkal meg üdítõkkel.

Az aviatika törvényeit megkérdõjelezve, én csak súlyokkal megpakolva tudtam repülni. Ha nem volt nálam semmi plusz, szabályszerûen a földbe cövekeltem, mint egy közönséges lámpaoszlop, amirõl nem a repülést, de a legegyszerûbb gyalogmenetet sem lehetett elképzelni. És a Nap megcirógatott fényes karjaival és mondott mindig nekem egy olyat például, mikor elváltunk, hogy szia, amikor meg találkoztunk, akkor meg egy olyat, hogy Szia. És annyi minden benne volt ebben a szóban.

Mintha azt mondta volna, hogy csinálj már valamit, aztán megfoghatod a kezemet, meg tisztára meg is csókolhatsz típusú férfiak és pénisz teljesen úgy hangzott, hogy hívjál el valahová és csókolj meg. Az alagsori zongoratermet néztem ki.

Másnap - a tervnek megfelelõen - odamentem a Naphoz és lehívtam suli után a zongoraterembe. Úgy tudok zongorázni - mondtam neki - mint a Bartók, olyan állati moderneket.

A péniszüket rám dörzsölik a metróban - mondta, vagy azt, hogy szia, már nem tudom, de levittem a zongoraterembe és felcsaptam a zongora fedelét, magabiztosan, ahogy elõzõ délután begyakoroltam, és belevágtam a billentyûkbe: tajng-pájng, bajng, csak úgy bõgött a hangszer. Fõleg a fekete billentyûket ütlegeltem, mert azok voltak a félhangok, s valahogy azt képzeltem, csak a félhangok modernek, az egészek azok konzervatívak, akadémikusak, s egy igazi korszerû zenész tudomást sem vesz a fehér billentyûkrõl.

Majd kiszakadtak a falak, amikor belépett a haverom.

Mi a faszt csináltok itt a zongorával - kiabált. Kiszakadnak az ablakok. Kit érdekel - mondtam vissza, és még egy utolsót belecsaptam a hangszerbe. A haverom meg, hogy te tudod, kinek a zongoráját vered szét? Tudod te, kiét.

Mondom, a gimiét. Mire a haverom, hogy nem úgy, hanem hogy ki gyakorol rajta. Ja - mondom, arra a nyomott fejû gyerekre gondolsz? Az tudod te, kicsoda? Bámultam rá, nem is értettem, mért érdekes, hogy kicsoda. Na bökjed már ki? Az - kis szünetet tartott - az a Schiff András. Mér, ki az a Schiff András - kérdeztem - meg mér kell ezt úgy mondani, mintha õ lenne a Sztravinszkij, mondjuk?

 Я из отдела испанской полиции по надзору за иностранными туристами. В вашем номере проститутка. Немец нервно посмотрел на дверь в ванную. Он явно колебался.

Tudod te, ki a Schiff András - nyomta tovább a kvízt. Ki az?

Mutants Genetic Gladiators Game IN FaceBook 9)

Tényleg - mondtam csodálkozva, pedig egyáltalán nem zavart, hogy más nevük van és testvérek. Budapesten minden lehet, nem úgy, mint vidéken, ahol semmi.

Mondani sem kell röhögött az egész közönség, a színészek meg újrakezdték a jelenetet. Tavaly télen elmentünk csepelre 1 koncertre. Jól be is rúgtunk már a koncert előtt. Elmentünk boltba, és beújítottunk 1 kannásbort.

Csak az zavart, hogy most én ezekkel a testvérekkel itt ki lettem rekesztve az egész zenei világból. S ezt tovább erõsítette, amikor a haverom leült és lazán lenyomott egy zongoraszonátát, mondjuk a Mozarttól. Az Anna álla úgy esett minden hangnál egyre lejjebb, mintha gumival lenne csak a fejhez fércelve, ami most kezd éppen lefáradni. A haverom meg leverte az utolsó hangot, aztán mintha rugó lett volna alatta, kilõtte magát a zongoraszobából, hogy mennie kell. Nem mertem az Annára nézni, nem akartam látni azt a hülye áhítatot, ami a Mozartnak szólt és rajta keresztül a haveromnak.

Sietnem kell - mondta váratlanul - mert van még az a rohadt mosogatás, mielõtt hazaérnek a szüleim. Megmarkolta a válltáskáját és elindult, én utána, hogy elkísérjem, mint máskor.

Föl a lépcsõn, át a péniszüket rám dörzsölik a metróban udvaron, le a Sionnon és közben hangosan, szinte kiabálva magyaráztam, milyen szörnyû, hogy valaki tíz évig tanul zongorázni és csak egy szar Mozart-szonátáig jut el, mint a haverom. S hogy ez a zongoratanítás csõdje, minden eredeti mûvészi erõt kinevelnek az emberbõl, hogy ráállítsák valami unalmas szarra, mondjuk a Mozartra.

Magyaráztam, hogy legalább néhány centit lefaragjak a haverom diadalából. Aztán megjött a busz, az Anna meg mondta, hogy ne menjek vele, mert úgyis annyira siet.

Így maradtam a nyolcas megállójában, azzal a sok mindennel, amit a Mozartról, meg a zongoristákról mondtam az Annáért. Másnap megint a zongorateremben tartózkodtam, újabb menet, Anna ledobott táskával a padon, amikor bejött a haverom. Határozottan átvette a helyet a zongoránál és elkezdett Chopin-prelûdöket játszani, meg olyan hülyén dõlöngélni, ahogyan csak a zongoristák tudnak dõlöngélni. Nekem ebbõl tökre elegem van - mondtam pár futam után - tiszta szirupos szar az egész, menjünk inkább.

Egészen az Annához fordultam, és neki mondtam már bele a szemébe, hogy gyere te is. Nekem most nem kell annyira sietnem - mondta.

A mosogatás szóba se jött, csak hogy milyen szép, nem hogy a haverom, hanem a Chopin. Én meg hogy kifordul a gyomrom ettõl az émelyítõ szartól, hogy lehet ezt még meghallgatni, Bartók után! Próbáltam mindent, de õ csak csittegett.

Így mentem ki a zongoraterembõl, ilyen hülye csittegések között, a haverom Chopinje elõl menekülve.